www.wingsdc.gportal.hu
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Klubvezető blogja
 
NEMZETI STEEL OB.
 
MAGYAR DARTS LIGA
 
CSAPATBAJNOKSÁGOK
 
WINGS WEEKEND
 
SZEZONONKÉNT
 
KIVÁLÓSÁGAINK
 
WINGS DART CLUB
 
WINGS UTÁNPÓTLÁS
 
EREDMÉNYEINK
 
FONTOS VERSENYEK
 
FOTÓALBUM
 

Országos csapatbajnokságok

2007 - 2008.

A negyedik forduló lejátszása után megmaradt az öt pontos előnyünk a tabellán, de ez azért nem a valós helyzet a csoportban. Remek ellenfeleink voltak és úgy gondoljuk, hogy a közbeverések is közrejátszottak a végső sorrend kialakulásában. Jól játszottunk végig, a négy forduló után jogosan állunk az első helyen. Az elődöntőben a Győri D.C. lesz az ellenfelünk, nincs mitől tartani, nincs veszíteni valónk, így tehát győzelmet várunk.

A steel szakágban sikerült a három győzelmet begyűjteni. Nem volt különösebb gond a mérkőzésekkel, mindenki megtette a magáét. Az elődöntőben a Soul D.C. kettes csapatával játszunk, bizakodva várjuk a mérkőzést. Nem titkolt szándékunk, hogy megnyerjük a bajnokságot.

Kiemelt „B” csoport soft csapatbajnokság

  

   Döntő:  2008. 05. 31.

 

 

    I. osztályú „B” csoport steel csapatbajnokság

  

                          Döntő:  2008. 06. 21.

  

Kiemelt "B" soft

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Wings D.C.

12

7

4

1

 96:74

18 pont

2. Sarok Sörbár

12

5

3

4

  96:79 

 13 pont

3. Pestújhelyi SC.

12

3

4

5

 85:95

 10 pont

4. Soul D.C.

12

2

3

7

 70:99

   7 pont

 

 

 

 

 

 

 

I. osztályú "B" steel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Wings D.C.

12

9

0

3

 81:66

18 pont

2. Művész D.C.

12

6

3

3

 95:78

15 pont

3. Pool Harbour

12

5

3

4

 89:76

 13 pont

4. Dartsladány

12

1

0

11

 54:97

   2 pont

 

Martin Kurecka, Kecskés Imre, Tax Tibor, Kovács Balázs, Virág Gábor, Kaufmann Krisztián

Nagyon nagy sikert ért el csapatunk a 2007-2008-as soft csapatbajnokságon. Elsőként a Győri D.C. csapata volt az ellenfél, és óriási csatában sikerült nyerni kettő egy arányban. Mindkét csapat nagyszerű formában játszott, de ezeken a mérkőzéseken Kaufmann Krisztián 10:1-es nyerési aránya döntő volt. Kafu nagyon jó formában van, s ez jó ajánlólevél a jövő heti EB-re vonatkozóan. A döntőben a rutinos Sarok Sörbár ellen szoros mérkőzéseket játszottunk, de győzött a nagyobb rutin. Gratulálunk a bajnoknak! Csapatunk fantasztikus teljesítményt nyújtott, ami az ezüstéremhez volt elég. Fennállásunk óta legnagyobb sikerünket értük el. Köszönet a fiúknak!!!

 

Ezüstérmes soft csapatunk a Kimelt kategóriában.

A steel országos I. osztályú bajnokság csoportjának megnyerése után nem volt más, mint megnyerni a bajnokságot, hogy a 2008/2009-es szezonban is a legjobbak között szerepelhessünk. Komoly erőfeszítés nélkül sikerült is az eltervezett győzelmet megszerezni, hiszen előbb a Soul D.C. II. csapatát győztük le 9:4, 9:2, majd a Művész D.C. együttesét 9:2, 9:2 arányban. Ezzel a sikerrel bajnokok lettünk. Csapatunk egységesnek mutatkozott, a következő szezonban ugyanezzel az összeállítással játszunk mindkét szakágban.

Virág Gábor, Martin Kurecka, Kovács Balázs, Kecskés Imre, Kaufmann Krisztián és Tax Tibor.

 

 
VERSENYIDŐPONTOK
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
FRISS HÍREK

 

 

  

 

 
STEEL DARTS

Feltöltés alatt!

 

 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2007-11-11
 
TOP 100 DARTS

    

             

 
TÁMOGATÓINK

     

 

 
MÉDIA
 
WIKIPÉDIA
 
KÜLFÖLDI LINKEK
 
MAGYAR KLUB LINKEK
 
9 NYILAS MAGYAROK
 
DOKUMENTUMOK
 
EDZÉSTERV - JÁTÉK
 
VESZPRÉM MEGYE
 
STEEL BAJNOKOK
 
WDC VIDEÓK
 
PDC VIDEÓK
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.