www.wingsdc.gportal.hu
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Klubvezető blogja
 
NEMZETI STEEL OB.
 
MAGYAR DARTS LIGA
 
CSAPATBAJNOKSÁGOK
 
WINGS WEEKEND
 
SZEZONONKÉNT
 
KIVÁLÓSÁGAINK
 
WINGS DART CLUB
 
WINGS UTÁNPÓTLÁS
 
EREDMÉNYEINK
 
FONTOS VERSENYEK
 
FOTÓALBUM
 
EDU EB. Caorle - Olaszország 2008.

Kaufmann Krisztián a steel válogatottság után softon is válogatott kerettag lett, mivel sikeresen vívta meg a válogatót. Már az Altlengbach-ban megrendezett Spring Cup-on is ügyesen játszott, és ez bíztató volt az EDU EB versenyeire is. Völgyi Sándor elkérte kettes számú csapatába is, így volt dolga bőven. Krisztián meghálálta a bizalmat, hiszen a Gilde 2 Alba Regia csapatában 11 győzelmet szerzett egyéniben, vereség nélkül, így döntő érdemeket szerzett a „B” kategóriás Európa Kupa megnyerésében. A crickett versenyen egy főági, és három vigaszági győzelmet jegyzett játékosunk. A nemzeti csapatversenyen 14 egyéni győzelem mellett csupán öt vereséget szenvedett, így itt is sokat segített csapatán, s végül a válogatott az előkelő ötödik helyen zárt. A Tripla-mix versenyen Szarka Zsuzsával és Gyalai Rómeóval kiegészülve a 17. helyet szerezték meg, ugyan úgy, mint a párosok vetélkedésén, ahol Gyalai Rómeó volt játékosunk párja. Krisztián első soft válogatottsága alkalmával a csapatversenyeken meghatározó szerepet játszott, méltán érdemelte kis a játékos társak és a vezetők elismerését is. Gratulálunk!

 

                   

                                    A Gilde 2 Alba Regia csapata

Venkei Pál, Nagy Zoltán, Boldizsár András, Völgyi Sándor csapatvezető,   Németh Zoltán és Kaufmann Krisztián, hiányzik Kiss Tibor.

 

                                 

                                              Krisztián a kupával.

 

 

                     

                                         A dobogó legmagasabb fokán.

 

 

                     

                                        Krisztián és Gyalai Rómeó.

 

 

                      

                                           A nemzeti válogatottal.

 

 

Érmes reményekkel készültünk erre az ifjúsági EB-re, becsületesen fel is készültünk, de úgy látszik fejben elfáradtak a srácok, mert a MO kiszállót abszolút nem alkalmazták, és ezzel igen nagy előnyt adtunk a többieknek. Oláh István első komoly versenye volt ez. A tudásának a töredékét sem tudta teljesíteni, de ezért nem szabad elkeserednie. A 25. hely két vereséget jelentett. Tax Tibor érthetetlen módon még a vártnál is gyengébb teljesítményt nyújtott, nem marad más hátra, mint rápihennie a következő versenyre. Remélhetőleg lassan visszatér a régi formája, és akkor ő is megnyugszik. Ez a 17. hely méltatlan az ő valódi tudásához. Kőműves Sándor ha csak a felét hozná a versenyeken, mint amit az edzésen produkál, már bajnok lenne. Nem hiszem, hogy ez bármikor is sikerülni fog, hiszen öt esztendeje ez a probléma. A 13. helynél lehetett volna sokkal jobb eredmény is. Szakács Péter szerepelt az ifik közül a legjobban, esélye lett volna a végső győzelemre is, de nem alkalmazta kellőképpen a mester kiszállót. Ötödik helye ettől függetlenűl dícséretes. Zeitler Dalma a másik játékosunk, aki ez miatt nem végzett előrébb a negyedik helynél, és most már valóban meg kellene tanulnia menet közben számolnia. Varga Marcell tehetséges játékos, de sajnos nagyon kevés rutinja van. Ezt szépen meg lehet szerezni, de nem szabad elkeserednie. Hetedik helye jelen pillanatban a serdülők mezőnyében megfelelő eredmény, bár ha szerencséje van, még a dobogó is elérhető közelségbe kerülhetett volna.

2004-óta ez volt az az európai viadal, ahol nem szereztünk érmet. Ez sajnálatos, de dolgozunk tovább, és a következő feladatokra koncentrálunk, előbb azonban mindenki kiveheti rendes éves szabadságát, hogy frissen készülhesen a következő feladatokra.

Darányi Tamás /Kavicsos DSE/, Végső Adrienn /Kavicsos DSE/,  Zeitler Dalma, Darányi Zoltán /Kavicsos DSE/, Szakács Péter.

 

 

 
VERSENYIDŐPONTOK
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
FRISS HÍREK

 

 

  

 

 
STEEL DARTS

Feltöltés alatt!

 

 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2007-11-11
 
TOP 100 DARTS

    

             

 
TÁMOGATÓINK

     

 

 
MÉDIA
 
WIKIPÉDIA
 
KÜLFÖLDI LINKEK
 
MAGYAR KLUB LINKEK
 
9 NYILAS MAGYAROK
 
DOKUMENTUMOK
 
EDZÉSTERV - JÁTÉK
 
VESZPRÉM MEGYE
 
STEEL BAJNOKOK
 
WDC VIDEÓK
 
PDC VIDEÓK
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon