www.wingsdc.gportal.hu
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Klubvezető blogja
 
NEMZETI STEEL OB.
 
MAGYAR DARTS LIGA
 
CSAPATBAJNOKSÁGOK
 
WINGS WEEKEND
 
SZEZONONKÉNT
 
KIVÁLÓSÁGAINK
 
WINGS DART CLUB
 
WINGS UTÁNPÓTLÁS
 
EREDMÉNYEINK
 
FONTOS VERSENYEK
 
FOTÓALBUM
 
Zeitler Dalma

Zeitler Dalma kislányként kezdte pályafutását Noszlopon, ahol édesapja felügyelete  alatt gyakorolt. Egy megyei versenyen való indulás alkalmából kerül a Wings D.C. csapatába. Két év alatt nagyon sokat fejlődött, köszönhető ez az otthoni edzéseknek, és nem mellesleg azoknak a versenyeknek, ahol elindult. Elsőként az országos ifjúsági bajnokságokon, majd a tavalyi évben a felnőttek között is. Dalma számára a 2007/2008-as szezon valóban nagy ugrást jelentett, hiszen Altlengbach-ban részt vehetett a felnőttek között a Spring Cup-on, ahol a legeredményesebb női versenyző volt. Az élbolyban volt az országos steel és soft bajnokságok női mezőnyében is. Emellett hatszor volt ifjúsági válogatott, részt vehetett steel Világ és több Európa Kupán, kettő EDU EB-n. Utánpótlás játékosként hét országba jutott el. A budapesti WDF fordulón az előkelő harmadik helyen végzett a női mezőnyben. Valódi siker történet az övé. Eredményeinek áttekintése után megállapíthatjuk, hogy sokszor kellett a fiúk mezőnyében indúlnia, így lényegesen nehezebb helyzetben volt, de itt is megállta a helyét. 

Dalma 2006-ban került csapatunkba.

Az első ifjúsági válogatottság. Prága - EDU EB.

Csoportkép Hollandiából. Világ Kupa részvétel, egyéni és páros kilencedik hellyel.

Egy nagy siker a budapesti WDF fordulón. Bronzérem a hölgyek között.

Negyedik hely Caorle városában.

A holland ifjúsági párossal, és Végső Adriennel Wales-ben.

A WDF németországi Európa Kupáján búcsúzott az utánpótlás válogatottól - egy páros bronzéremmel.

Természetesen sokat kell még gyakorolni, hogy a női mezőny meghatározó tagja lehessen. A klubunkban eltötlött öt év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtött.   

A 2010-es díjkiosztó ünnepségen. 

 

 Még sokszor szeretnénk látni ilyen mosolygósan válogatott mezben.

1x felnőtt válogatott /2008/, 6x ifjúsági válogatott /2007, 2008, 2009, 2010/, országos soft egyéni bajnokság V. hely /2007-2008/, országos soft páros bajnokság III. hely /2007-2008/, országos steel egyéni bajnokság III. hely /2007-2008/, országos steel páros bajnokság III. hely /2008-2009/, 2x orsz. ifjúsági bajnok /2007-2008, 2008/2009/, 1x serdülő Diákolimpia bajnok /2006-2007/, 1x ifjúsági Diákolimpia bajnok /2009-2010/

Rosmalen WDF Ifjúsági Világ Kupa egyéni IX. hely, páros IX. hely /2007/, 2x St.Pölten nemzetközi V. hely /2008, 2009/, WDF Budapest női egyéni III. hely /2008/, WDF Budapest női páros III. hely /2008/, Caorle Ifjúsági EB. U18 IV. hely /2008/, Cardiff Ifjúsági Európa Kupa páros V. hely, egyéni IX. hely /2008/, WDF Klagenfurt női egyéni V. hely /2008/, WDF Klagenfurt III. hely /2008/, WDF Budapest V. hely /2009/, IDF Ifjúsági Világbajnokság XXV. hely, EDU Ifjúsági EB XVII. hely, Felnőtt nyílt női páros EK Zadar VII. hely /2009/, WDF EK - Hollandia páros III. hely, egyéni XVII. hely /2009/, Margareten Open Bécs III. hely /2009/, WDF Klagenfurt V. hely /2009/, WDF EK - Németország páros III. hely/2010/

 

 

 
VERSENYIDŐPONTOK
2019. Január
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
FRISS HÍREK

 

 

  

 

 
STEEL DARTS

Feltöltés alatt!

 

 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2007-11-11
 
TOP 100 DARTS

    

             

 
TÁMOGATÓINK

     

 

 
MÉDIA
 
WIKIPÉDIA
 
KÜLFÖLDI LINKEK
 
MAGYAR KLUB LINKEK
 
9 NYILAS MAGYAROK
 
DOKUMENTUMOK
 
EDZÉSTERV - JÁTÉK
 
VESZPRÉM MEGYE
 
STEEL BAJNOKOK
 
WDC VIDEÓK
 
PDC VIDEÓK
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon