www.wingsdc.gportal.hu
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Klubvezető blogja
 
NEMZETI STEEL OB.
 
MAGYAR DARTS LIGA
 
CSAPATBAJNOKSÁGOK
 
WINGS WEEKEND
 
SZEZONONKÉNT
 
KIVÁLÓSÁGAINK
 
WINGS DART CLUB
 
WINGS UTÁNPÓTLÁS
 
EREDMÉNYEINK
 
FONTOS VERSENYEK
 
FOTÓALBUM
 
1997. Anyagi biztonság

 

„1997”

 

 

Ez az év mérföldkő volt a klubunk életében, hiszen támogatónak jelentkezett a zirci érdekeltségű Köz-Víz Kft., mely éveken keresztül olyan támogatást nyújtott nekünk, aminek köszönhetően mindkét szakágban, több kategóriában is részt vehettünk. Addig egyedüli szponzorként a városi Önkormányzat segített bennünket, de a Köz-Víz Kft. által biztosított pénz nagy lehetőségeket biztosított számunkra. Trunk Ferenc a cég vezetője teljes mellszélességgel a sportág mellé állt.

Egy buli a szponzorokkal. Trunk Ferenc és Kovács Csaba a kép jobb oldalán.

Ez a főzés kora tavasszal volt, nyoma sincs a remek udvarnak.

- Lehetőségünk nyílott részt venni a Völgyi Sándor által szervezett Fejér – Veszprém megyei soft bajnokságokon, melyek nyolc fordulóból álltak, és balatonfüredi, csopaki és székesfehérvári helyszíneken kerültek megrendezésre.

Mi a steel bajnokságot szerveztük meg, mert  ahhoz meg nekünk voltak meg a lehetőségeink.

Részt vettünk az országos utánpótlás bajnokságok egyéni fordulóin, és tudtunk csapatot állítani az utánpótlás csapatbajnokságra is. A felnőttek az országos bajnokságok középmezőnyében szerepeltek.

Dobos Tímea és Szöllősi Balázs bemutatkozhattak külföldi nemzetközi versenyeken, és ez azt jelentette, hogy klubunk szép lassan tudatosan próbálta szervezni programjait. -

 

Mivel ebben az évben Veszprém Megyei Darts Szövetség még nem volt, ezért a Fejér – Veszprém megyei bajnokságban szerepeltünk. Ebben a sorozatban szerepeltek a fehérvári, csopaki, balatonfüredi és zirci klubok játékosai. Ekkor még nem tudtunk soft fordulót rendezni, mivel nem rendelkeztünk annyi géppel, mely erre a célra alkalmas lett volna. Ezek a fordulók igen magas létszámmal lettek megrendezve, és nagyon jó hangulatban zajlottak. Nálunk sokkal rutinosabb játékosok hajigálták nyilaikat, ennek ellenére az év végi ranglistán steel szakágban  Szöllősi Balázs végzett az első helyen, míg Tóth Viktor ezüstérmet szerzett. A soft bajnokságban is sikerült dobogóra állnia mindkét játékosunknak, hiszen Szöllősi a második, míg Tóth Viktor a harmadik helyen zárt. Rajtuk kívül több felnőtt és ifjúsági versenyzőnk is próbált rutint szerezni magának.

Ebben az évben volt megrendezve az első csapatbajnokság is, ahol mind a soft, mind pedig a steel csapatunk az első helyen fejezte be a sorozatot. /A csapatot Szöllősi Balázs, Tóth Viktor, Jánosik László, Cziráki Gábor és Dobos Tímea erősítette./

 

 

Az országos utánpótlás versenyek mindegyikén részt vettünk /a 15 év alatt egyetlen egy fordulóról sem hiányoztunk/, ami akkor nem volt egyszerű dolog, mert volt olyan alkalom, amikor három személygépkocsival kellett a versenyekre járnunk. A bajnokságban ezúttal is volt serdülő, és ifjúsági korcsoport. A serdülők közül Kaufmann Krisztián nagy meglepetésre softon megszerezte a második helyet, míg a steel bajnokságon a negyedik lett.  Bieber Norbert softon elért negyedik helye is dicséretes! Az ifjúsági kategóriában a nagyon tehetséges Szöllősi Balázs lett a bajnok, míg gépen ezüstérmet szerzett, ennek köszönhető, hogy már Völgyi Sándor is felfigyelt rá. Cziráki Zsuzsa volt a klubban Dobos Tímea után a második lány. Zsuzsa az ifjúsági lány kategóriában mindkét szakágban ezüstérmet érdemelt ki.

 

Az első ízben megrendezett egyfordulós csapatbajnokságokon /körmérkőzések voltak/ is sikerült részt vennünk. Remek kis csapatunk volt, aminek köszönhetően Szöllősi Balázs vezetésével mindkét szakágban ezüstérmet szerzett a Bieber Norbert, Cziráki Gábor, Jánosik László, Kaufmann Krisztián, Mühlbauer Péter egységünk.

 

A felnőtt országos bajnokságokon elsősorban Horváth Zoltán, Szöllősi Balázs és Tóth Viktor szerepelt a legjobban. Szöllősi több remek eredményt is produkált ez idő alatt, ugyanúgy, mint Dobos Tímea, aki szinte berobbant a magyar darts sport élmezőnyébe. Rögtön az első évében softon ezüstérmet szerzett.

/Érdekesség, hogy az országos bajnokság főtáblájára ekkor úgy lehetett felkerülni, hogy a területek kaptak egy bizonyos darabszámot. Már nem emlékszem pontosan, de a Fejér-Veszprém terület kb. 12 helyet kapott. Ezt osztotta le Völgyi Sándor a klubokra, így mindig volt három-négy helyünk. Ennek következtében szinte minden alkalommal megtelt a 128-as tábla./

Ez volt ám a jó világ!!!

 

Amíg játékosaink a különböző versenyhelyszíneket járták, addig a többiek gyakoroltak keményen.

Klubunkat is állandó jelleggel szépíteni kellett, így nagyon sok időt töltöttünk el, hogy ezzel foglalkoztunk.

Mint írtuk az utazások megszervezése már abban az időszakban sem volt egyszerű. Először a szülők áldozták fel magukat – ez több évig tartott – és ezért nagyon hálásak voltunk nekik. Más volt, mint manapság. Akkor minden nyugodtabb volt, nem kellett a felnőtteknek állandóan hétvégén is dolgozni, így szabadok voltak az időpontok, és láthatták csemetéjük fejlődését, sikereit, és kudarcait egyaránt. Ma ez már nem így működik!

 

Megegyezés történt a székesfehérvári Gilde D.C és a klubunk között, hogy Szöllősi Balázs két évig a magyar bajnokot erősíti. Természetesen nagyon hiányzott a játéka, de fejlődése szempontjából ez volt a legjobb döntés, amit a családdal együtt meghozhattunk. Az eredmények igazolták, hogy jól döntöttünk. Egyébként ez az időszak éppen Balázs sorkatonai szolgálatának időpontja is volt, így Fehérvárra került katonának is!!! Talán nem volt véletlen!

 

Ebben az időszakban került be Dobos Tímea és Szöllősi Balázs is a magyar válogatottba. Erre is büszkék lehettünk, hiszen Veszprém megyéből ők voltak azok, akik elsőként szerepelhettek a legjobbak között.

Szöllősi azonnal nyert egy bemelegítő versenyt Svájcban, míg Dobos Szombathelyen végzett az első helyen egy nemzetközi versenyen.

És a java még csak most következik!

 

 

 

 
VERSENYIDŐPONTOK
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
FRISS HÍREK

 

 

  

 

 
STEEL DARTS

Feltöltés alatt!

 

 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2007-11-11
 
TOP 100 DARTS

    

             

 
TÁMOGATÓINK

     

 

 
MÉDIA
 
WIKIPÉDIA
 
KÜLFÖLDI LINKEK
 
MAGYAR KLUB LINKEK
 
9 NYILAS MAGYAROK
 
DOKUMENTUMOK
 
EDZÉSTERV - JÁTÉK
 
VESZPRÉM MEGYE
 
STEEL BAJNOKOK
 
WDC VIDEÓK
 
PDC VIDEÓK
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.