www.wingsdc.gportal.hu
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Klubvezető blogja
 
NEMZETI STEEL OB.
 
MAGYAR DARTS LIGA
 
CSAPATBAJNOKSÁGOK
 
WINGS WEEKEND
 
SZEZONONKÉNT
 
KIVÁLÓSÁGAINK
 
WINGS DART CLUB
 
WINGS UTÁNPÓTLÁS
 
EREDMÉNYEINK
 
FONTOS VERSENYEK
 
STEEL BAJNOKOK
 
VESZPRÉM MEGYE
 
FOTÓALBUM
 
WDC VIDEÓK
 
PDC VIDEÓK

 

 
2010/11. Felemás szezon

 

2010/11

 

Elérkeztünk a 2010/2011-es évadhoz.

Az eddigi eredményeink alapján bizakodva nézünk a következő szezon elé, de azért nagyon óvatosan állapítjuk meg a céljainkat.

Hogy miért?

Elsősorban az anyagiak határozzák majd meg szereplésünket, de sok múlik majd a szerencsén is. Játékosaink hozzáállásával nem lehet baj, hiszen tudják nagyon jól, hogy milyen a győzelem íze.

Kiemelt csapatunk immáron kétszeres magyar bajnok, melyet riválisaink nagyon nehezen emésztenek meg. Többen is áhítattal gondolnak a magyar darts sport legértékesebb trófeájára, de ne feledjük, hogy csak egy klub szerezheti meg azt.

Az egyéni hazai és küldföldi versenyeken nagyon sok múlik a sorsoláson is a végső sorrendet illetően, de bízom abban, hogy a legjobbak között Ifjú Róbert, Freili Tamás, Kaufmann Krisztián, ifj.Kőműves Sándor, Tax Tibor, Virág Gábor és Zeitler Ferenc is tud maradandót alkotni.

A maradék utánpótlás játékosok mellé teljesen új csapatot építünk, és talán egy-két év múlva már a régiek csúcsait döntögetik majd.

Jó játékot és sok szerencsét csapattagjainknak az elkövetkezendő szezonra!

 

A legnagyobb létszámú magyar különítményként három napot töltöttünk Klagenfurtban a WDF Carinthia Open steel versenyén. Pénteken a páros bemelegítőn a Kardos József – Erich Stadler duó remek játékkal a dobogó második fokára állhatott fel. A szombati férfi egyéni versenyen Kaufmann Krisztián és Tax Tibor a kilencedik, míg az utánpótlásoknál Cserkész Bence a harmadik helyen fejezte be a vetélkedést. A vasárnapi párosok versenyén a Kaufmann – Tax kettős az ötödik helyen zárt.

Bécsben tettünk látogatást az An Sporran helyi dartclub nyílt versenyén, ahol Freili Tamás kilencedik helye, valamint Zeitler Ferenc Locky Looser győzelme érdemel említést.

 

A zirci Reguly Antal általános iskola segítségével 287 gyerek járt klubunkban, és ismerkedett meg a darts alapjaival, valamint klubunk történetével. A sikeres toborzónak köszönhetően több, mint húsz fiatal rendszeresen látogatja edzéseinket.

 

Első hivatalos versenyünket a Veszprém megyei steel bajnokságot Kaufmann Krisztián nyerte, így már tizenöt elsőséget számlál, ami rendkívüli teljesítmény a megyei sorozaton.

 

Sikeresen szerepeltek utánpótlás játékosaink a VMDSZ Diákolimpián is, ahol az újoncok közül Magyar Edit arany, Novák Dóra ezüst, míg Varga Dániel szintén aranyérmet szerzett a III-IV korcsoportban, valamint Tax Tibor arany, Kőműves Sándor bronzéremmel gazdagította éremgyűjteményét az V-VI korcsoportok vetélkedésén.

 

Két kategóriában bajnoki címet szereztünk a Veszprém Megyei Darts Szövetség steel bajnokságon. Kaufmann Krisztián egyéniben, míg a Kaufmann Krisztián - Tax Tibor kettős párosban végzett az élen az ötfordulós sorozaton. Kafu 16 elsőségnél jár a győzelmeket elletően, melyből egyéniben és párosban /Cziráki Gábor, Maser Szilárd, Tax Tibor/ is nyolc-nyolc győzelmet aratott. Tax Tibor bronzérme mellett Zeitler Ferenc hatodik, míg a párosok versenyén ifj. Kőműves Sándor a balatonfüredi Tóth Norbert oldalán a negyedik lett. Az ifjúsági párosoknál a negyedik helyen zárt a Cserkész Bence - Vörösházi Gábor kettősünk.

 

Az országos Diákolimpián nagy létszámmal vettünk részt, mivel a "Buborékok" is lehetőséget kaptak. Tax Tibor és Zeitler Dalma bronzérme, valamint Cserkész Bence kilencedik helye is jónak mondható. A "kicsik" még nem tudtak maradandót alkotni, de ez nem is csoda, hiszen ez volt az első komoly megmérettetésük.

 

Kaufmann Krisztián nagyszerű hajrájának köszönhetően bronzérmet szerzett a steel Nemzeti bajnokság hétfordulós versenysorozatán. A tavalyi ezüst után egy bronz. Nem mindennapi teljesítmény! Tax Tibor halványabb volt a megszokottnál, ennek ellenére nyolcadik helye dícséretes teljesítmény.

 

Két bajnoki címünk után bronzérmet szereztünk a steel Kiemelt bajnokságon, míg ugyancsak bronzot nyert a harmadik vonalban szereplő második számú együttesünk is.  

 

Zárásként még Tax Tibor szerzett egy ötödik helyet a Magyar Darts Liga budapesti döntőjén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
VERSENYIDŐPONTOK
2018. Április
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
FRISS HÍREK

"WINGS" DART CLUB a FACEBOOKON

 

  View Full Size Image

 
STEEL DARTS

         

       

 

 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2007-11-11
 
TOP 100 DARTS

    

           Google  

 
TÁMOGATÓINK

          

  

 

 

 

 
MÉDIA
 
WIKIPÉDIA
 
KÜLFÖLDI LINKEK
 
MAGYAR KLUB LINKEK
 
9 NYILAS MAGYAROK
 
DOKUMENTUMOK
 
EDZÉSTERV - JÁTÉK
 

Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv    *****    Készítsük el együtt a születési horoszkópodat, látogass el az oldalamra és nézd meg a részleteket. Szeretettel várlak!!!    *****    Adóbevallás 2018 ! 17SZJA - 1753any adónyilatkozat letöltés szja adóbevalláshoz    *****    Részletes személyiség és sors analízis, ajándék 3 év elõrejelzéssel,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid!    *****    BOOKISLAND -> A könyvek szigete, ahol ötletet kaphatsz egy jó könyvhöz <- BOOKISLAND    *****    Rendeld meg asztrológiai elemzésed,nagyon kedvezõ feltételekkel,találkozzunk az oldalamon és válassz a sok lehetõségbõl!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Adóbevallás 2018 sms, határidõ, nyomtatvány és tudnivalók itt